Az elengedés csodája...:)
Sziasztok!
Ma megtöröm a "próbálkozásaim" részek folytatását, mert ismét tanúbizonyságot szolgáltatott nekem a sors, vagy a Jóisten, vagy az Univerzum, vagy mindegy minek nevezzük, hogy bizony a "ne görcsölj rá" működik!
Csak nem azzal kapcsolatban, amire vártam!No de sebaj, működik!Már csak a gyermekáldással kapcsolatos vágyaimra kellene "ráhúzni" a tudományt, és meg is oldódna a probléma! :)
Elmesélem, hogy mi történt velem.
Dolgozok egy munkahelyen, nem olyan besorolásban és bérért, mint amennyi az iskolai végzettségem alapján "járna". Gondolom ezzel vagyunk még így egy páran! :)
Próbálkoztam többször, hogy előrébb juthassak a ranglétrán, és így a fizetési besorolásban is, vajmi kevés eséllyel. Észrevettem, hogy minél inkább igyekszem, annál kevésbé sikerül.
A Főnököm egyszer csak jelezte, hogy lenne esélyem átkerülni máshová (magasabb bérért - leendő családanyaként ez is számít :) !), DE ehhez el kell végezzek egy kerek egyéves iskolát - inkább tanfolyamot! Először lelkesedtem, majd kevésbé lelkesedtem, végül nekiálltam és a Főnököm maximális támogatása :D mellett elvégeztem. És vártam. Vártam, és vártam.Hogy majd áthelyeznek, mert hisz erről volt szó. Hát nem azért "púposodtam" további egy évet, hogy semmi ne történjen! De nem történt. A Főnök hallgatott, valószínűleg kellemetlen volt neki is, hogy bár elvégeztem...előtte még vissza is akartam lépni....de mégsem tudnak áthelyezni "egyéb" okok miatt. Reakciók: először dühöngés...hát már mindent megtehetnek az emberrel..., aztán dac....majd jól elmegyek, és akkor megnézhetik magukat...., aztán beletörődés.De teljes nyugalommal ám! :) Nem megyek sehova, valószínűleg soha nem is fogok, beleragadtam ebbe a munkakörbe, és nem reménytelennek láttam a helyzetet, hanem természetesnek vettem, és elfogadtam. Bele nyugodtam, hogy hiába tanultam annyit, és annyifélét, valószínűleg itt a helyem, és ezt kell elfogadnom. Azt hiszem azt a gondolatot, hogy "feljebb" juthatok, sikerült maximálisan elengednem!
Eltelt egy hét, eszembe se jutott, hogy máshol is dolgozhatnék, tettem a dolgom, és kész. És láss csodát! Pénteken hívott a FŐNÖK!
Lenne-e kedvem átmenni egy másik helyre, mert most át tudnak helyezni. Csak így!Ennyi!Amin annyit agyaltam és gondolkodtam, és annyit tettem érte, és nem sikerült, az most csak így, ilyen egyszerűen sikerül. Elfogadtam az ajánlatát.
Egyből egy Szepesi Mária idézet jutott az eszembe: " Amit oda tudsz adni, csak az a tiéd. Amibe görcsösen kapaszkodsz, azt elveszíted!"
Oda tudtam adni a gondolatot, és meg is kaptam a lehetőséget.Amint megtanulom ezt alkalmazni a babavárás kapcsán is, akkor célba érek. Ebbe egészen biztos vagyok!
.jpg)
Ma megtöröm a "próbálkozásaim" részek folytatását, mert ismét tanúbizonyságot szolgáltatott nekem a sors, vagy a Jóisten, vagy az Univerzum, vagy mindegy minek nevezzük, hogy bizony a "ne görcsölj rá" működik!
Csak nem azzal kapcsolatban, amire vártam!No de sebaj, működik!Már csak a gyermekáldással kapcsolatos vágyaimra kellene "ráhúzni" a tudományt, és meg is oldódna a probléma! :)
Elmesélem, hogy mi történt velem.
Dolgozok egy munkahelyen, nem olyan besorolásban és bérért, mint amennyi az iskolai végzettségem alapján "járna". Gondolom ezzel vagyunk még így egy páran! :)
Próbálkoztam többször, hogy előrébb juthassak a ranglétrán, és így a fizetési besorolásban is, vajmi kevés eséllyel. Észrevettem, hogy minél inkább igyekszem, annál kevésbé sikerül.
A Főnököm egyszer csak jelezte, hogy lenne esélyem átkerülni máshová (magasabb bérért - leendő családanyaként ez is számít :) !), DE ehhez el kell végezzek egy kerek egyéves iskolát - inkább tanfolyamot! Először lelkesedtem, majd kevésbé lelkesedtem, végül nekiálltam és a Főnököm maximális támogatása :D mellett elvégeztem. És vártam. Vártam, és vártam.Hogy majd áthelyeznek, mert hisz erről volt szó. Hát nem azért "púposodtam" további egy évet, hogy semmi ne történjen! De nem történt. A Főnök hallgatott, valószínűleg kellemetlen volt neki is, hogy bár elvégeztem...előtte még vissza is akartam lépni....de mégsem tudnak áthelyezni "egyéb" okok miatt. Reakciók: először dühöngés...hát már mindent megtehetnek az emberrel..., aztán dac....majd jól elmegyek, és akkor megnézhetik magukat...., aztán beletörődés.De teljes nyugalommal ám! :) Nem megyek sehova, valószínűleg soha nem is fogok, beleragadtam ebbe a munkakörbe, és nem reménytelennek láttam a helyzetet, hanem természetesnek vettem, és elfogadtam. Bele nyugodtam, hogy hiába tanultam annyit, és annyifélét, valószínűleg itt a helyem, és ezt kell elfogadnom. Azt hiszem azt a gondolatot, hogy "feljebb" juthatok, sikerült maximálisan elengednem!
Eltelt egy hét, eszembe se jutott, hogy máshol is dolgozhatnék, tettem a dolgom, és kész. És láss csodát! Pénteken hívott a FŐNÖK!
Lenne-e kedvem átmenni egy másik helyre, mert most át tudnak helyezni. Csak így!Ennyi!Amin annyit agyaltam és gondolkodtam, és annyit tettem érte, és nem sikerült, az most csak így, ilyen egyszerűen sikerül. Elfogadtam az ajánlatát.
Egyből egy Szepesi Mária idézet jutott az eszembe: " Amit oda tudsz adni, csak az a tiéd. Amibe görcsösen kapaszkodsz, azt elveszíted!"
Oda tudtam adni a gondolatot, és meg is kaptam a lehetőséget.Amint megtanulom ezt alkalmazni a babavárás kapcsán is, akkor célba érek. Ebbe egészen biztos vagyok!
.jpg)
.jpg)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése